Magyar TV adók
MTV 1 MTV 2 Hír TV Euronews Duna TV Duna World M4 M5 Mese TV 1 Mese TV 2 Média klikk
Belgák
A zsidó többség és az arab kisebbség hol elviselhető, hol pedig elviselhetetlen társbérletben él a szentföldön. 1948 május 14. a korábbi brit protektorátus egy részén létrejött Izrael állam. Erről az eseményről minden … olvasásának folytatása
Az Al-Aksza mártírjai
A második intifádában feltünt, Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet tagjai szóval és tettel igyekeztek két-vállra fektetni Izraelt. Egyik nyilatkozatukban megígérték, hogy Ütni fogjuk az izraeli ellenséget, megleckéztetjük őt, mint Tel-Avivban … olvasásának folytatása
Elfoglaltuk a Templom-hegyet
1967 június 7. Moredháj (Mota) Gúr ejtőernyősei elfoglalták Jeruzsálem óvárosát és benne a Templomhegyet. A hadsereg főrabbija, Slómó Goren tábornok mintegy rituálisan visszaveszi a majd 2000 éve elvesztett szent … olvasásának folytatása
Alijázzon a teljes magyar zsidóság ?
2013-ban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) az alábbi plakáttal próbálta megnyerni az adófizetők 1%-os szimpátiáját. A Szombat című újság azon kérdésére, hogy „összeférhet-e ma a zsidó és a magyar „identitás”, bármi … olvasásának folytatása
A cionizmus rasszizmus
2011 március 11-én két palesztin fiatal, a 19 éves Amdzsad Avad és a 18 éves Hakim Avad behatoltak a falujukkal szomszédos, zsidók lakta településre. Miután egy üres lakásból elloptak egy géppisztolyt, … olvasásának folytatása
A komfortos lőporoshordó
Pár éve már, hogy egy igen kedves barátnőm, Izraelt fasiszta államnak minősítette. Ugyan az aliját megelőző időszakban én se tartottam kizártnak, hogy Izraelben hátrányos megkülönböztetés sújtja az arabokat, de a fasisztázást nagyon zokon vettem. … olvasásának folytatása
Stockholmiak
Ments meg Uram enmagamtól, az ellenségeimmel egyedül is elbánok. 1938. a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának és a Pesti Izraelita Hitközségnek elnöke, Stern Samu az egyre erősödő antiszemita hullámot, a következő bizonyítványmagyarázattal próbálta … olvasásának folytatása
vajudapest – a blog iPAD-en
Apám – 1944 Anyám – 1944 A család 1945-1952 1952-1956 1956 1956-1988 Amit Izraelről tudni véltem Bécs-1988 Schwechat-Ben Gurion repülőtér Alija propaganda Ben Gurion repülőtér- Mevaszeret Cion Mevaszeret Cion- befogadási … olvasásának folytatása
Jégre lépek
1989-ben, végre megkaptuk a banktól a házunk felépítésére a jelzálogkölcsönt. Bár csillagászati összegről volt szó, de ez a lakáspiacon igencsak szerénynek bizonyult. Az un. zöld vonalon belül, ebből a pénzből jó esetben a … olvasásának folytatása
Legutóbbi hozzászólások