Amit Izraelről tudni véltem

Azt biztosan tudtam, hogy Izrael egy zsidó ország. Úgy gondoltam, hogy ez garancia arra, hogy se engem, se a családom tagjait senki le nem parancsolhat a járdáról. Amit ezen kívül tudtam, azt a Népszabadságból szedtem össze. Az MSzMP központi lapja első ízben 1967-ben mesélt nekem Izraelről. Az újság kommentár nélkül vette át és adta le az egyiptomi sajtó híreit, melyek szerint Gamal Abden-Nasser megelégelte a zsidók pofátlanságát és Izraelt rövidesen belefojtja a tengerbe. Ez így ment egészen június 5. amikor is az izraeli légierő egy nap alatt megsemmisítette Egyiptom és szövetségeseinek a légi erejét. Ezzel lényegében el is dőlt, a ma hatnapos háború néven ismert összecsapás. A váratlan eredmény belefojtotta a Népszabadságba a szót. Végül, pár napos hallgatás után, a lap negyedik oldalán lévő hírmagyarázat rovatból megtudtuk, hogy miként eshetett meg az, ami történt. A cikk két okkal magyarázta a zsidók győzelmét :

– az izraeli gépek akkor csaptak le az arab repülőterekre, amikor az arab pilóták éppen reggeliztek. 

Úriember ilyet nem tesz.

– az izraeli páncélosok nem a várt irányból támadtak.

Ezt a baromságot olyanoknak próbálták beadni, akik már párszor vizesre röhögték magukat azon, hogy Fülig Jimmy szerint “nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani”.

A következő sajtókampány az 1973-as jóm-kipúri háborúval foglalkozott. A 67-es fiaskóból tanulva, csendben és tárgyilagosan számolt be a Népszabadság az eseményekről.

1975-ben  az ENSZ közgyűlés határozatban mondta ki, hogy “a cionizmus rasszizmus”.

1978. szeptember 17-én Izrael és Egyiptom békét kötött. A békekötés Izraelt nem értékelte fel a magyar sajtóban, viszont Egyiptom megkapta az áruló címkét.

A szorgos agymosás nálam annyit ért el, hogy nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy Izrael egy apartheid állam. Ezzel kapcsolatban azzal nyugtattam meg magam, hogy én csak két rossz közül választhatok, vagy a pofám ég az enyéim rasszizmusa miatt, vagy én égek a magyarok antiszemitizmusa miatt. Mivel nem vagyok egy jellemóriás, úgy döntöttem, hogy a pofám égése a kisebbik rossz.