Ben Gurion repülőtér-Mevaszeret Cion

1988 június 26. délben landolt a gép a Ben Gurion repülőtéren.

Hőség és olyan sűrű pára, amire rá lehet támaszkodni. Nem csak a klíma, minden új és ismeretlen volt a számomra. A héber betűk, a pálmák stb. Szégyen ide-szégyen oda, annyira tudatlan voltam Izraellel kapcsolatban, hogy azt hittem, Afrikában vagyunk.

A géppel érkezett új bevándorlókat a légikikötő egy erre a célra elkülönített és hermetikusan lezárt részére vitték, ahol a Befogadási Minisztérium tisztviselői fogadták őket.

Minket, a hivatalosokon kívül, Mari két távoli rokona, Avi O. és Jutka S. is üdvözölt. Mariska nem is tudott ezekről a rokonairól. Őket a sógorom értesítette az érkezésünkről és kérte őket, hogy vegyenek minket  a szárnyaik alá. Avi, mint az izraeli légierő szépen dekorált, magas rangú tisztje, simán bejutott a steril zónába és még Jutkát is be tudta vinni.

Avi, 1948-ban nyolc évesen, F. Sanyi néven , apjával, F. Zolival érkezett Izraelbe. Bár a nevét jóval később hebraizálta, de lélekben, már akkor kiirtott magából mindent ami magyar. Édesanyja elpusztításáért Magyarországot és a magyarokat vádolja mind a mai napig.

Mikor megtudta, hogy elsőszülöttünket Borbálának hívják, aggódva közölte a kislánnyal, hogy egy ilyen névvel közröhely tárgya lesz. Sikerült rábeszélnie Borit a névváltoztatásra. Miután Boriskával végzett, Zsófit kezdte győzködni. Melegen javasolta a Hanna nevet a Zsófia helyett. A csecsemő Sárival meg volt elégedve.

Rövidesen szólítottak minket. Egy tisztviselő a magyar útlevelünkből átvezette az adatainkat az ideiglenes személyi igazolványunkba (תעודת עולה), majd megkérdezte, hogy akarunk-e a nevünkön változtatni. Én, bár két héber név boldog tulajdonosa vagyok, úgy döntöttem, hogy a hátralévő időre maradok a megszokott András mellett. Mariska Miriámra változtatta az utónevét, de a családnevét egyenlőre változatlanul hagyta.

Amikor pár hét múlva, a Belügy Minisztérium okmányirodájában megkaptuk a végleges személyi igazolványunkat, Mari/Miriám keményebb tisztviselővel került szembe. Az illetőnek nem fért a fejébe, hogy a Flórián András felesége miért nem Flóriánné. Mariska pár csörtében vesztett, így a házasságunk huszonötödik évében búcsút vett a leánykori nevétől (persze azért nap-mint-nap kilép a kőrből; az aláírása változatlanul, latin betűkkel a leánykori neve).

Utánunk következett az Avi által megijesztett Borika, aki közölte, hogy ő pedig Nomi (נעמי) akar lenni. A népességnyilvántartás adattárába Borika Nómi Borbálaként került be.

Mivel a legtöbb formanyomtatványban az utónév rovat nyolc betű hosszúságú, Borikát ezekben a papírokban Nómi Bor – nak írják.

Miután beadminisztráltattunk Izraelbe, egy mikrobuszba raktak minket, mely a Tel Aviv-Jeruzsálemi úton felrobogott velünk Mevaszeret Cionba. A következő félévben a mevaszereti befogadási központban éltünk. Erre az időre az állam kosztot, kvártéjt és nyelvtanfolyamot biztosított a számunkra.