Apartheid

Izraelről, ezen belül Izraelnek az arabokkal kapcsolatos politikájáról pontosan annyit tudtam, amennyit a létező szocializmus, létező sajtójából meg lehetett tudni. Így azután. ahogy erősödött bennem az alija gondolata, úgy nőtt az aggodalmam is. Hogy fogok én, a rasszizmus áldozata és ellensége, együtt élni választott hazám népének, az arabokat sújtó rasszizmusával.

Végül a kérdést – az abszurditásig sarkítva – úgy vetettem fel, hogy, ha nekem a sors csak két alternatívát hagyott, nevezetesen hogy a pofám égjen az enyéim rasszizmusa miatt, vagy én és a családom égjünk a – magát szégyen nélkül gazdanemzetnek tituláló – magyarok rasszizmusa miatt, akkor vessetek meg, de én az első lehetőséget fogom választani.

És lőn. Megérkeztünk Izraelbe. 

Alig tettük le a fenekünket a befogadási központban, máris fel lettünk fedezve. Egymásnak adták a kilincsünket azok a kétéltű izraeli magyarok, akik, bár testi valójuk Izraelben volt, de a szívük végleg Magyarországon maradt.

A továbbiakban ezeket az embereket röviden kétéltűeknek nevezem.

A kétéltűek hajlamosak az Izrael iránti negatív-, az arabok iránti pozitív elfogultságra. Izraelt  apartheid országnak tartják.

Apartheid : bur szó, jelentése faji megkülönböztetés.

A kétéltűek számára minden magyar új bevándorló, egy igazi attrakció. Kedvesen felkarolják az újoncot, megvendégelik, segítenek napi problémáik megoldásában és igyekeznek átadni mindazokat a tapasztalatokat, melyeket Izraelben Izraelről ezidáig összeszedtek. Amit ebből megtudtam, az kínosan egybeesett a Népszabadságban a témáról írottakkal.

Jasszer Arafat egy beszédében a palesztin asszonyok méhét, a palesztinok csodafegyverének nevezte. Ezzel arra utalt a PFSz vezetője, hogy a palesztinok kiemelkedően magas népesedési rátája Izraelt megoldhatatlan probléma elé fogja állítani, azaz, a palesztinok agyonszülik Izraelt. 

A Szovjetunió utódállamaiból, nyolcvanas évek végétől, egyre nagyobb tömegek vándoroltak be Izraelbe. A bevándorlási hullámmal napi szinten foglalkozott az izraeli sajtó. Egy szép nap a következő hírt hallottuk az állami rádióban : az egyik palesztin fegyveres szervezet vezetője, Libanonban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a palesztinok startégiai fenyegetést látnak az orosz bevándorlási hullámban. Ennek a fenyegetésnek az elhárítására, a közeli napokban, sorshúzással ki fognak választani egy bevándorlási központot és ezen belül egy épületet, melynek lakóit a harcosaik ki fogják végezni. A parancsnok úr szerint ez majd rá fogja döbbenteni az oroszokat arra, hogy az oroszországi antiszemitizmus sokkal kevésbé aggasztó, mint az Izraelre biztosan lesújtó palesztin terror.

A hírt minden kommentár nélkül kente a pofámra a rádió. Szörnyen megijedtem. Ez volt az első eset, amely némileg árnyalta azt a képet, mely bennem addig létezett az arab-izraeli konfliktusról.

Azután a munkahelyemen a kollégák megnyugtattak, valami olyasmit mondva, hogy ezek a terroristák sokat akarnak, de nem bírja a farkuk.

Múlnak az évek.

Néha eszembe jut, az amit érkezésünkkor az egyik kétéltű jövendölt nekünk : “hogy miként alakul majd a sorsotok, azt nem tudom, de, hogy unatkozni nem fogtok, azt garantálhatom”. Nem a levegőbe beszélt.

Különböző izraeli-palesztin egyezmények, intifádák, katonai akciók, háborúk… röviden : móka-kacagás.

Az emberek általában azt gondolják, hogy Izrael maga a földi paradicsom/pokol (nem kívánt rész törlendő). Én személy szerint a paradicsomot választom, de ez persze ízlés dolga. Akár így, akár úgy, nem csak hogy nem unatkozunk, de gyakran és jókat mulatunk is.

Például, igen mulatságosnak tartottuk Julij Édlstejnnek. a kneszet elnökének az alábbi történetét :

Az Édlstejn családban igen jól képviseltek a monoteista vallások : Julij vallásos zsidó, Julij édesapja pravoszláv pópa (,kádiról nincs tudomásom).

A Szovjetunió összeomlása nyomán keletkezett gazdasági csődöt, a pópa papa hamar megunta. Jobbnak látta a hivatását Jeruzsálemben folytatni. Van ott egy szép nagy pravoszláv templom és mindenek előtt, ott él és miniszterkedik az ő Julij fia (Julij Édlstejn abban az időben bevándorlásügyi miniszter volt). A gondolatot tett követte, a derék pópa annak a rendje és módja alijázott. Jeruzsálem, a Szent Sír Temploma, a Golgota, a Via Dolorosa, stb, stb. Mi kell még egy érző, pravoszláv kebelnek. Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáháháncs és megvetés. 

De! Pópa tervez, Isten végez. Édlstejn papa reményei a boszniai háború tüzében elhamvadtak. Egyszer ugyanis az történt, hogy az öregúr talpig pópában sétált Jeruzsálem óvárosában. Váratlanul egy burnuszos ember lépett hozzá és éktelen angolsággal kérdezte, hogy “uraságod szerb pópa?”, amire Édestejn  papa természetesen tagadólag válaszolt. Mire a burnuszos : “Kár, mivel én egy szerb pópa leszúrásával kívánom megbosszulni a bosnyák testvéreimen esett sérelmeket”.

Édelstejn papa – attól való félelmében, hogy a következő delikvens előbb szúr és azután kérdez – menten hazautazott Moszkvába, az őrültektől távol enni az éhkoppot.