A cionizmus rasszizmus

2011 március 11-én két palesztin fiatal, a 19 éves Amdzsad Avad és a 18 éves Hakim Avad behatoltak a falujukkal szomszédos, zsidók lakta településre. Miután egy üres lakásból elloptak egy géppisztolyt, betörtek a Fógel család házába és nekiláttak a családirtásnak. Először a szülőkkel végeztek, majd meggyilkolták a gyerekszobában alvó két kisfiút. Már távozni készültek, amikor felsírt a család három hónapos kislánya, Hadasz. A hangra visszafordultak és a náluk lévő konyhakéssel levágták a kislányt.

A gyilkosok a bírósági tárgyaláson sajnálatuknak adtak hangot, amiért elkerülte a figyelmüket az, hogy még két gyerek alszik a házban.

Tettüket az izraeli megszállás elleni jogos fellépésnek tartják.

A gyilkosok a bírósági tárgyaláson.

A közvélemény halálos ítéletet követelt. A katonai bíróság – elkerülendő a mártírrá avatásukat – ötszörös életfogytiglanra ítélte a gyilkosokat.

Ez a családirtás, miként az öngyilkos merényletek, a zsidó-keresztény kultúrkőrben nehezen értelmezhető. A megértést nehezíti, hogy az áldozatokat véletlenszerűen választják ki. 

Például a palesztin függetlenségi háborúban a zsidókat – kortól, nemtől, lakóhelytől, politikai pártállástól stb. függetlenül – irtani kell.

A probléma még ennél is bonyolultabb.

Az egyik izraeli börtönben olyan embereket interjúvoltak meg, akiknek az öngyilkos merényletkísérlete technikai hiba miatt meghiúsult.

Az egyik interjúalany arra a kérdésre, hogy

komolyan gondolja-e azt, hogy ezekkel a merényletekkel térdre lehet kényszeríteni Izraelt  

azt válaszolta, hogy 

Izrael jövője nem az ő biznisze. Izraelről Allah dönt. Ő csak a vallási kötelezettségét kell teljesítse. A Korán szerint zsidókat ölni kötelező, ezért ő öli a zsidókat.

Tekintsünk el attól a ténytől, hogy a Korán messze nem ilyen egyértelmű a zsidókkal kapcsolatban. Inkább koncentráljunk arra a közkeletű tévhitre, mely az Iszlám Állam, az El-Kajda, a Boko Haram stb. akciói alapján, ezeket a bestiális gyilkosságokat, az iszlám vallás lényegéből fakadónak tartja.

A Közel-Keleten az ember nem önmagában, hanem egy közösség, egy család, egy klán, egy törzs részeként létezik. Ezért nem számít erkölcstelennek, ha a közösség egyik tagjának tetteiért ugyanannak a csoportnak más tagjait sújtja retorzió. A számtalan alegységre tagozódó törzsek világában a biztonság fő pillére az, hogy minden egyes felnőtt férfi kész fegyvert fogni a közösség védelmében. Ha a törzs akár valamely távoli tagját támadás éri, az egész közösségnek kötelessége bosszút állni. Ugyanígy, a másik közösség bármely tagja joggal megtámadható azért, amit valamely rokona elkövetett. Ebből következik, hogy a közösség szigorú ellenőrzés alatt tartja tagjait, mert ha bármi rosszat tesznek, az egész család, klán, törzsvonal vagy törzs felel érte. Egyes vélemények szerint a törzsi struktúra fennmaradása eleve reménytelenné teszi a demokratikus erőfeszítéseket az arab világban.

Egy példa erre az igazságszolgáltatásra :

Egy iráni törzs százfős fegyveres csapata egy rokon altörzs ellen vonult, hogy visszaszerezzen egy eltűnt tetőfedőanyag-rakományt. Először erővel visszaszerezték a jussukat, s csak utána küldtek közvetítőt, aki tisztázta, hogy félreértésről volt szó. Ha előbb tárgyalnak, gyengeségről tettek volna tanúságot

Mit lehet tenni ez ellen az attitűd ellen?

Lássunk egy brit példát :

A második világháború előtt, maláj terroristák próbálkoztak az öngyilkos merénylet fegyverével. Az angol gyarmati adminisztráció erre válaszul, az merénylők tetemét disznóbőrbe varrva hantoltatta el. Mivel ilyen csomagolásban nem lehet bejutni még az első mennyországba se, az öngyilkossági hullám elenyészett.

Az oroszok se restelltek hátborzongató módszereket alkalmazni. A csecsen terrorra válaszul, lemészároltak a lakosság közel egynegyedét, majd megvásárolták az egyik csecsen hadurat, aki most helyettük és a nevükben ül a csecsenek nyakán.

Ezeket a módszereket a nyugati demokráciák – köztük Izrael – elfogadhatatlannak tartják. Ezzel magyarázható a nyugati “sikersorozat” (lásd Líbia, Irak, Szíria, Afganisztán stb.)

Amire viszont nem találok magyarázatot, az az amerikai magatartás.

2009. január 20-án délben a kikiáltó érces hangon konferálta be Barack H. Obama megválasztott elnököt. Pár perccel később Obama letette első elnöki esküjét,

melyet még kettő követett. Mivel a január 20-i szertartás során mind John G. Roberts, az Obamát eskettető főbíró, mind Obama hibázott, másnap 2009. január21-én a Fehér Ház térképtermében megismételték az eskütételt. A harmadik alkalom, Obama második elnöki ciklusát indította el.

Míg a kikiáltó – amerikai szokásnak megfelelően – Obama második személyneve helyett, csak annak első betűjét, a H-t mondta ki, az új elnök az esküt a teljes nevén, Barack Hussein Obama néven mondta el. Rövidesen kiderült, hogy a tüntetőleg vállalt Husseinnel, Obama kívánt az a fecske lenni, mely egyedül is megcsinálja a rég várt nyarat.

Első lépésként  az USA feláldozta régi, jól bevált partnereit, Hoszni Mubarak Egyiptom – és Moammer Kadhafi Líbia diktátorát. Ez el is hozta – na még nem a nyarat, hanem csak – a tavaszt, az arab tavaszt.

Bár ettől a tavasztól a jegesmedve feneke is befagy, Obama – a legszebb amerikai hagyományoknak megfelelően – extatikusan üdvözölte a bimbódzó arab demokráciákat. Az amerikai politika egy könnyen értkesíthető exportcikknek tartja a demokráciát. Ahova leszállítjuk ott

ez a harc volt a végső, csak összefogni hát, és demokráciává lesz holnapra a világ!

Ez a naivitás – mely dicséretes az átlagembernél – egy szuperhatalom vezetőjétől elfogadhatatlan. Az amerikaiak a Közel-Keleten hibát hibára halmozva kergetik a demokrácia délibábját és egyre erőszakosabban próbálják Izraelt is rászorítani erre a demokráciásdira.

Felhasznált irodalom :

Philip Carl Salzman : Culture and Conflict in the Middle East