Alijázzon a teljes magyar zsidóság ?

2013-ban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) az alábbi plakáttal próbálta megnyerni az adófizetők 1%-os szimpátiáját.

A Szombat című újság azon kérdésére, hogy 

„összeférhet-e ma a zsidó és a magyar „identitás”, bármi legyen is ez”

adott válaszok közül kiemelném a témám szempontjából nézve fontosabbakat.

Kezdeném Radnóti Zoltán rabbi reflexiójával.

„Ki kell jelenteni: igenis van lehetőségünk és jogunk is egyszerre magyarnak és zsidónak lenni. 2014-ben élünk: adottság a történelmi beágyazottság és az ezzel járó történelmi büszkeség.”

„Itt vagyok, magyarként, itt vagyok zsidóként és nekem mindkettő egyformán fontos, és én mindkettőt meg akarom élni.”

Radnótit úgy elragadták az érzelmei, hogy talán észre se vette, hogy definiálatlan fogalmakkal dobálódzik.

Ezt az érzelgős megközelítést azért tartom fontosnak, mert ez sok magyar zsidónak, köztük fiatalkori önmagamnak a viszonyulása az identitás(hiány)ához.

Mivel Radnóti stílusa életem egy hosszú szakaszában az én stílusom is volt, feljogosítva éreztem magam egy kis trollkodásra :

„Ki kell jelenteni: igenis van lehetőségünk és jogunk is egyszerre magyarnak és zsidónak lenni.”
Ha kell, hát kell. Most már csak két kérdésre próbáljunk választ adni :

1) Kit tekintünk magyarnak?
Magyar az, aki
– egyenesági leszármazottja annak a vitéznek, aki Mayflower nevű lován vágtatott be az Etelközből Budakalászra,
– fehérbőrű, nem cigány, nem zsidó, nem piréz, nem stb., hanem Vona Gábor,
– magyarnak vallja magát,
– aki bújt, aki nem.

2) Kit tekintünk zsidónak?
Zsidó az, aki
– egyenesági leszármazottja Dávid királynak,
– bármilyen bőrű, nem nyilas, nem IÁ harcos, nem stb., hanem Vona Gábor,
– az ortodox halacha szerint zsidó,
– az etióp halacha szerint zsidó,
– zsidónak vallja magát,
– aki bújt, aki nem.

Radnótival ellentétben Tamás Gáspár Miklós filozófus gondosan definiálja a fogalmakat.

Radnótiban a fiatalkori énemre ismertem rá, Tamás Gáspár Miklós a mai gondolataimat öntötte szavakba, amikor azt írja, hogy

a magyarországi, a budapesti zsidó értelmiség visszavágyik a liberális nacionalizmus korszakába – amely az asszimilációért és az ún. magyar nemzeti célok kritikátlan elfogadásáért cserébe jogegyenlőséget és „befogadást” kínált – , azonban ez a liberális nacionalizmus pontosan száz évvel ezelőtt megszűnt.

„Miért, hát mi nem vagyunk magyarok?” – kiáltozzák a magyar zsidók.

Nem, nem vagytok, mert magyarságotok olyan politikai realitásban értelmezhető csak, amely száz esztendeje megszűnt.

A témám szempontjából nem az imént idézett evidenciák az érdekesek, hanem az Izraelt (le)minősítő acting out-ok :

Izrael se asszimilál: a palesztin/arab kisebbséget elszigeteli, kiszorítja, katonai szolgálatára nem tart igényt, erős kerítéssel választaná el saját magától. S ameddig ott van a környéken, diszkriminálja, bombázza, kiéhezteti, minden lépésében korlátozza. Ez nem nacionalizmus: ez sokkal rosszabb.

Persze ki lehet vándorolni Izraelbe, és fölcserélni a kirekesztett pozícióját a kirekesztő pozíciójával, ha valakinek ehhöz van kedve. (Bár groteszk volna a budapesti zsidók helyzetét a ramallah-i palesztinok helyzetéhez hasonlítani. Ez utóbbiakéhoz képest a magyarországi zsidók helyzete mennyei.

Kizártnak tartom, hogy Tamás Gáspár Miklós ilyen határozottan beszélne valamiről, amiről fogalma sincs. Márpedig, amit Izraelről ír, az még köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Ezek a gondolatok egy viccet juttatnak az eszembe

– Móricka, én nem játszok veled többé!

– Miért Zsuzsika?

– Mert megöltétek Jézus Krisztust.

– Nem! Zsuzsika! Azok nem mi voltunk, hanem a szomszéd Kohnék.

Az Izraelről írt ostobaságokban TGM Móricka a sok antiszemita Zsuzsikának a szimpátiájáért könyörög. És ezzel sajnos nincs egyedül.

Ha a szimpatikus Radnótinak nem átallottam trollkodni, akkor TGM-töl se tagadhatok meg egy kis undok piszkálódást.

Persze, hogy „ki lehet vándorolni Izraelbe”, de csak az menjen , aki nem röstelli „fölcserélni a kirekesztett pozícióját a kirekesztő pozíciójával”.
Ha megkisért a gonosz, akkor fordulj Mekka felé és mormold el a „a magyarországi zsidók helyzete a ramallah-i palesztinok helyzetéhez képest mennyei” kezdetü imácskát.